Sajtótájékoztatót tartott Donald Trump hétfő este. Az amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek hálásabbnak ...
Bozsó Zoltán dandártábornok, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka lemondott a hivatásos szolgálati jogviszonyáról – írta ...
Tóth Vera március 3-án lett negyven éves, ennek apropóján a Storynak adott interjút, ahol többek között jövőbeli terveiről beszélt, de életmódváltásáról is kérdezték, amit férje is elkezdett.
Mindeközben - Sokat nem takart a színésznő viselete. Magyar idő szerint hétfő hajnali órákban lezajlott a 97. Oscar-gála, amely ...
A Pride esetleges betiltásáról Karácsony Gergely úgy véli, hogy az a gyülekezési jog korlátozása, de politikai csapda is egyben, valamint az emberi méltóság aláásását nem lehet politikai ...
Húsz évvel ezelőtt még nagyon más világot éltünk, a nemzetközi politikában és a sportban egyaránt. Csak a futballra ...
Az ittas sofőr csaknem 120 kilométer/órával hajtott a Petőfi hídon, amikor elütött egy motorost, majd a sorsára hagyta. A Fővárosi Főügyészség súlyosabb börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal a ...
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Milorad Dodikkal a boszniai Szerb Köztársaság ...
Mindeközben - Ezt nem láttuk jönni. Szelba Christian George, művésznevén Cooky párja, Szécsi Debóra a minap egy olyan felvételt ...
Romokban az amerikai-ukrán kapcsolatok, és úgy tűnik, Donald Trump továbbra sem hagy fel az üzengetéssel. Volodimir ...
Mindeközben - A helyi idő szerint vasárnap este megrendezett 97. Oscar-gála több meglepetést is tartogatott: borult a papírforma, ...
Mintegy két órán keresztül leállt a bécsi főpályaudvar bombafenyegetés miatt, az osztrák rendőrség délután 16 óra körül ...
一些您可能无法访问的结果已被隐去。
显示无法访问的结果